Aktuális
2010. március 28. Több mint 40.000 látogatót fogadott az idei nemzetközi Fegyver Horgászat Vadászat kiállítás, amely 7000 négyzetméteren 200 kiállító részvételével zajlott. Az idén a FeHoVa mellett a HUNGEXPO Budapesti Vásárközpont március végi kínálata az EQUIFEST lovas kiállítással bővült. A két rendezvény alatt színes programsorozat várta a nagyközönséget. A vadászati kiállítás az európai élmezőnybe tartozik. Rangját mutatja az a nagy arányú külföldi érdeklődés, amely évről-évre tapasztalható a látogatók és kiállítók körében. Ezúttal tíz országból érkeztek kiállítók, s a megnyitó ünnepségen európai szaktekintély Dieter Schramm a CIC Nemzetközi Vadvédelmi Tanács elnöke mondott beszédet. A magyar trófeák tavalyi sikeres debütálása után most EURÓPAI VILÁGREKORD TRÓFEA BEMUTATÓ zajlott, melynek fővédnöke Habsburg Lotharingiai Mihály Főherceg volt. A hagyományos programok - vadászkutya, solymász, íjász bemutatók - mellett most először az I. Vadász Fogathajtó Versenyen mérték össze „hajtós” tudásukat ismert közéleti egyéniségek, és népszerű színészek. A vadász színpadon az elmaradhatatlan szarvasbőgő verseny, a vadászkürtös fesztivál mellett új programok, például vadászgörény verseny is szórakoztatta a közönséget. A fizetett megjelenések mellett, a teljesség igénye nélkül, a kiállításokról és a kísérő eseményekről a Duna Tv több alkalommal, az MTV és az ATV a Híradókban számolt be. Közel egy órás műsorban foglalkozott az eseményekkel a regionális Rádió Q. Az MTV LOTTÓ Show-ban egy héttel az esemény előtt volt szó a programokról és a várható érdekességekről. A programokról a legnépszerűbb, és legolvasottabb napilapok a Bors és a Blikk, is hírt adott, de a Magyar Hírlap, és a Napi Gazdaság hasábjain is szerepeltek a kiállítások.
Sikeres napokat tudhat maga mögött az Equifest – A ló ünnepe kiállítás, valamint a Fehova, hiszen csütörtök-pénteken közel 15000 látogató barangolt a standok erdejében az „A” pavilonban, útba ejtve a lovak birodalmát a HUNGEXPO Budapesti Vásárközpont G pavilonjában. A túra azonban még közel sem ért véget, hiszen további izgalmak várják a kíváncsi látogatókat mindkét helyszínen.
Bátorságpróbára várják a Lovagi Torna és lovas kaszkadőr bemutató szereplői a közönséget. No, itt már késő gondolkodni, hogy a vitézek közé álljon az ember, hiszen a produkciók nem itt születnek, hosszú és kalandos út előzi meg a bemutatókat. Elindulni azonban soha nem késő, akár kedvet is lehet kapni ezekhez a kemény hobbikhoz. Nézni azonban mindenképpen nagyon élvezetes.
A lovas íjászat hazai apostola Kassai Lajos elmaradhatatlan szereplő, a szarvasbőgő verseny pedig elmaradhatatlan program a seregszemlén. Vasárnap lesz igazi kutyavilág, hiszen sok-sok bemutató és még kutyás tehetségkutató verseny is zajlik majd a Vásárközpontban. Teli programokkal a nap, az estére pedig az EQUIFEST lovasgálája kínál feledhetetlen élményt. Érdemes egy jó napot egy szép estét nálunk tölteni a HUNGEXPO Budapesti Vásárközpontban.
Hogy mi minden lesz még, és pontosan mikor kezdődnek a programok arról honlapunkon a programok alatt találnak meg mindent. Kattintsanak oda, és jöjjenek ide!
|
||
|
1101 Budapest
Albertirsai út 10. Levélcím: 1441 Budapest, Pf. 44 |